28 – 15 – 13
A fenti három szám egy megdöbbentő tényt rögzít, melyről még a művészettörténészek is gyakran megfeledkeznek. Nemes Lampérth alig több mint 10 évig tartó művészi pályáját – a tusfestményei, akvarell- és pasztell képei, ceruza-, kréta- és szénrajzok mellett – mindössze 28 olajkép reprezentálja. Ezek közül 15 múzeumban található, s csupán 13 festmény került az idők során magángyűjteményekbe. Nemes Lampérth mellett még az egyébként gyémánt-ritkaságú Csontváry vagy Galimberti Sándor és Dénes Valéria munkássága is gazdagnak számít. Nincs még egy olyan életmű a magyar festészetben, amely ilyen intenzív, ennyire vakító, villanásszerű erővel jelent volna meg a 20. században, s amelynek darabjai hasonló ritkaságú kincsek lennének.
Hatás és értékelés
Paradox módon éppen e páratlanul tömör életmű megdöbbentő gyorsasággal vált a magyar festészet egyik legelismertebb értékévé. Nemes Lampérth halála után alig egy esztendővel, Kállai Ernő, ma is mértékadó alapművében, Az új magyar piktúra 1900-1925 című könyvében három oldalon keresztül ismerteti érdemeit, s három művének reprodukcióját is közli az illusztrációk sorában. Közel kilenc évtizede a magyar avantgárd legeredetibb, legerősebb képviselőjeként emlegetik.
Németh Lajos, az 1945 utáni magyar művészettörténet-írás legnagyobb alakja egyértelmű szavakkal értékelte életművét: „Nemes Lampérth piktúrája a századelő magyar avantgárd festészetének legeredetibb gyümölcse.”
A festőkre, az őt követő generációkra gyakorolt hatása nehezen túlbecsülhető. Képei adták a legfontosabb impulzust az Aba-Novák, Szőnyi és Patkó nevével fémjelezhető újklasszikus mozgalom legjobbjainak is.
Sorsmodell
Nemes Lampérth József pályája és műveinek sorsa mintha a 20. század elején berobbanó modern magyar festészet történetét modellezné. Egy gazdag és inspiráló korszak végén, a Monarchia utolsó éveiben páratlan sűrűségben bukkantak fel a fiatal, tehetséges magyar festők. A Nyolcakat követő új nemzedék legnagyobb ígérete Nemes Lampérth József volt, aki 1912-ben, alig 21 évesen már olyan jelentős festményeket állított ki, mint a Városligeti részlet vagy a halott édesapjáról festett, megrázó erejű Ravatal című kép. Az I. világháború idején született alkotásai szinte egytől-egyig remekművek, ám a fronton szerzett élmények maradandó nyomot hagytak benne és feltehetően hozzájárultak később elhatalmasodó elmebajához. 1919-ben, a legtöbb modern magyar művészhez hasonlóan, részt vállalt a Tanácsköztársaság művészeti munkájában, s így a bukás után emigrálni kényszerült. Berlinben telepedett le, ahol az ott töltött közel egy esztendő alatt korábbi kompozícióinak nagyobb méretű és színesebb megoldásain dolgozott. 1920 őszén kiállítása nyílt Moholy-Nagy Lászlóval közösen a neves műkereskedő, Fritz Gurlitt galériájában. A tárlat megnyitóján megismerkedett Alfred Gustav Ekström gyűjtővel, aki megvásárolta néhány képét és meghívta svédországi otthonába. A látogatás a pompás környezet ellenére rémálomba fordult: a festőn a megőrülés jelei mutatkoztak, így Ekström kénytelen volt visszaküldeni Berlinbe, ahonnan 1921 elején tért vissza Budapestre. Elmegyógyintézetbe került, s bár a következő egy-két évben még néhány kitűnű tusfestményt készített, többé már sosem hagyhatta el hosszabb időre a kórházat. 1924. május 19-én halt meg.
Meglepően erős, felütésszerű indulása, derékba tört karrierje mellett az is a magyar modernizmus jellegzetes karaktervonásának mondható, hogy műveinek jelentős része szétszóródott, az ország határain kívülre került, elpusztult vagy közel egy évszázada ismeretlen helyen rejtőzik. Az elmúlt néhány évtizedben szerencsére több jelentős műve is előkerült külföldi gyűjteményekből, így e mostani tárlat Nemes Lampérth József valaha volt legnagyobb lélegzetű kiállítása.
A kiállítás megtekinthető:
Kieselbach Galéria
2016. augusztus 10–szeptember 13.
hétfő-péntek: 10-18 óra, szombat: 10-13 óra
További információ: www.kieselbach.hu
