Keresés...

Szegedi Nemzeti Színház levele a nézőihez

Kedves Nézőnk, Tisztelt Reménybeli Bérletesünk!

Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2015/16-os évadban megtisztelte figyelmével a Szegedi Nemzeti Színház előadásait. Reméljük, produkcióinkkal megháláltuk bizalmát, s bérletvásárlással is kifejezi ragaszkodását művészeink iránt. Megtisztelő érdeklődésében bízva mellékeljük bérlettájékoztatónkat, melyben a bemutatók sora, az egyes bérletek kínálata és ára, valamint a kedvezmények rendszere olvasható.

A 2016/17-es évadot már az év elején megújult művészeti vezetés tervezte. Spiró György, a kortárs magyar irodalom kiemelkedő alakja a színházi világot nem csupán drámaíróként, dramaturgként, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként, egykori színikritikusként ismeri, hanem maga is volt színházigazgató, művészeti főtanácsadóként meghatározó szerepet tölt be a repertoár kialakításában. Keszég László, aki főrendezőként vezeti a dráma tagozatot, a magyar színházi élet sikeres és sokszínű egyénisége. Szabadkai születésű, színművészi és rendezői diplomáját Budapesten szerezte, pályájának eltelt két évtizedében az alternatív társulatoktól a Nemzeti Színházig sok művészeti műhelyben hozott létre figyelemre méltó előadásokat. A zenés tagozat élén változatlanul a magyar zenei élet legjelentősebb operakarmestere, Pál Tamás áll.

Az új évad műsortervének meghatározásakor az értékek bemutatására és a kínálat változatosságára törekedtünk. Bízunk benne, hogy megtalálja azokat a produkciókat, alkotókat és előadókat, akiktől szép élményekre, nemes szórakozásra számít. A produkciókról további információt ad honlapunk (www.szinhaz.szeged.hu), és augusztus 15-étől jegyirodánkban átvehető az évad reprezentatív műsorfüzete is.

Bérleteink ára szokás szerint a benne foglalt előadásokra, az Ön által kiválasztott helyre szóló jegyek árának összegéből számítódik (figyelembe véve különböző kedvezményeket), ezért árváltozások az előző évadhoz képest pozitív és negatív irányban is akkor keletkeznek, ha a bérletben szereplő előadások között több, illetve kevesebb található a magasabb árfekvésű (zenés, nagyszínházi stb.) produkciók közül. Bérleteseink az évad folyamán is számíthatnak különböző akciókra: többek között a bérletükben nem szereplő előadások jegyeihez időnként jelentős árkedvezménnyel juthatnak hozzá.

Régi bérlőink a megszokott helyüket augusztus 15-étől szeptember 10-éig válthatják újra. Bérletezési időszakunk október 22-ig tart. Azok, akik gyorsan igyekeznek megváltani bérletüket, szokás szerint ajándékra számíthatnak. Szeptember 9-én ezúttal a Kisszínházban tartjuk Nyitány című, hagyományos gálaműsorunkat, szeptember 10-én pedig a Nagyszínházban rendezünk operahangversenyt Simándy József születésének 100. évfordulója alkalmából. Az első bérletvásárlók érdeklődésüknek megfelelően – a készlet erejéig – választhatnak az ezekre a programokra érvényes 400 darab ajándék belépőjegyből.


Kedves Hölgyem, Tisztelt Uram! Szeretettel várjuk az új évadban is!
Szegedi Nemzeti Színház


Szegedi Nemzeti Színház levele a nézőihez
Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2015/16-os évadban megtisztelte figyelmével a Szegedi Nemzeti Színház előadásait. Reméljük, produkcióinkkal megháláltuk bizalmát, s bérletvásárlással is kifejezi ragaszkodását művészeink iránt. Megtisztelő érdeklődésében bízva mellékeljük bérlettájékoztatónkat, melyben a bemutatók sora, az egyes bérletek kínálata és ára, valamint a kedvezmények rendszere olvasható.
 
Elejére!