Keresés...

Dwayne Johnson nekiment a Halálos iramban 8 sztárjainak

Dühös posztot közölt Dwayne Johnson a Facebookon a Halálos iramban 8 forgatásával kapcsolatban. Először méltatta a női szereplők teljesítményét, aztán leszedte a keresztvizet a férfiakról. „A férfiakról már más a véleményem – írja. – Vannak azok, akik felnőtt férfiként és igazi profiként viselkednek, egyesek azonban nem. Ők nem akarják igazán odatenni magukat. Szerencsétlen nyápicok. Ha majd jövő áprilisban megnézitek a filmet, és időnként úgy érzitek, hogy nem is játszom, hanem tényleg teljesen ki vagyok borulva, akkor igazatok lesz.”

A poszt után felrobbant az internet, a több millió rajongó azt találgatta, kikre akadhatott ki ennyire Johnson. Az egyik főszereplő, Tyrese Gibson mindenesetre az Instagramon sietve bizonygatta, hogy nem ő a hunyó.

Az ügy olyan nagy hullámokat vetett, hogy Vin Diesel, aki a filmnek producere is, válságtanácskozásra hívta Johnsont, hogy lecsillapítsa, és megtalálják a probléma megoldását. Hogy miről tárgyaltak, azt nem tudni, de az kiszivárgott, hogy a botrány óta ideges a stáb, és nem olyan oldott hangulatban dolgoznak, mint eddig.

(Furious 8 - hazai bemutató: 2017. április)

Elejére!