Keresés...

Miért lett Matt Damon egy kínai szuperprodukció főszereplője?

Sokan kérdezik, miért Matt Damon, és nem egy kínai sztár a főszereplője a 150 millió dolláros A Nagy Fal című filmnek. A válasz logikusabb, mint gondolnánk: Hollywood és a kínai filmipar is arra törekszik, hogy közösen olyan nagyszabású produkciókat hozzanak létre, amelyek globális sikert aratnak, azaz Ázsiában és a nyugati féltekén egyaránt népszerűek. Ezt a célt nagyon nehéz elérni. Ám például a legutóbbi Transformers-film ilyen sikeres kísérletnek mondható: bár a franchise nagyon amerikai, a Kihalás korának cselekménye részben Kínában játszódott és az amerikaiak mellett ázsiai szupersztárok jelentek meg fontos szerepekben. A kínai témájú Kung Fu Panda 3 pedig abszolút sikernek mondható, hatalmas népszerűségnek örvend az óceán mindkét oldalán.

A feladvány megoldását nehezíti, hogy bár a kínai filmipar tőkeerős és technikailag is igen fejlett, ezért hollywoodi mércével is versenyképes produkciókat tud létrehozni, nagyon erős politikai nyomásnak van kitéve. A kínai filmek nem kritizálhatják a kormányt, a hadsereget, a rendőrséget, a nők és a kisebbségek helyzetét, nem ejthetnek szót a környezetszennyezésről és egy még egy sor egyéb elvárásnak kell megfelelniük.
Jelenleg a nyerő képlet kidolgozásán fáradoznak a kínai és amerikai producerek. Ezért fűznek sok reményt A Nagy Falhoz, amely ezer évvel ezelőtt játszódó hősi eposz kínai és amerikai sztárokkal: igazán nehéz politikai szempontból belekötni, miközben vonzónak tűnhet a globális közönség számára.

(The Great Wall - hazai bemutató: 2017. január)

 
Elejére!