Keresés...

Dalok a Kispipából


  • 2016. március 31., csütörtök 19 óra

Szerkesztette és közreműködik: Fesztbaum Béla, Kék Duna Koncert-Szalonzenekar
Művészeti vezető: Berki Sándor

Több mint egy éve tartja folyamatosan műsorán az Óbudai Társaskör Fesztbaum Béla és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar Dalok a Kispipából című estjét, amelynek hanganyaga immár CD-n is elérhető. A nagysikerű esten a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjére, Seress Rezsőre emlékezünk. Ezen az estén dalainak segítségével megidézzük ezt a jellegzetesen pesti alakot, a „füttyös muzsikust”, a „kis Seresst”, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának. Egyedi humora és keserédes melankóliája lett a védjegye, dalai fájdalmasan ismerősek. Egyszerre idézik a kort, a ’30-as, ’40-es évek mozgalmas, tragikus pillanatait, és válnak azóta is mindenkor aktuális szívüggyé, vigasztalóvá, útitárssá.

Zongorázni igazán nem tudván, fél kézzel pötyögve, rekedtes hangján adta elő számait, melyek egytől egyig igazi slágerré váltak: Csak átutazó vagyok itt a Földön, Szeressük egymást, gyerekek, Az élet egy nagy csodálatos semmi... Vendégkönyvébe dedikált az egész 20. század Toscaninitől a walesi hercegen át Louis Armstrongig. Otto Klemperer, a világhírű karmester legendás mondata Seressről: „Nem muzsikus – csak zseni.
Fesztbaum Béla

Seress Rezső azt vallotta magáról – természetesen dalban –, hogy csak „átutazó” itt a Földön. Átutazott, de itt maradt. Örökségként, mementóként, hangulatként, amitől ma is gazdagodhatunk lelkünkben. Ezt az érzést közvetíti ezen az estén nagy beleéléssel és alázattal Fesztbaum Béla.
Göbölyös N. László – Gépnarancs

Dalok a Kispipából – már CD-n is: a Rózsavölgyi és Társa kiadó és az Óbudai Társaskör közös gondozásában 2016 februárjában megjelent lemez 20+1 dalt tartalmaz. A lemez kapható a Rózsavölgyi Zeneműboltban, az ismert lemezboltokban és a Seress-estek előtt a helyszínen.

Belépőjegy egységesen: 2500 Ft



 
Elejére!