Bulgakov: Menekülés – közönségtalálkozóKözönségtalálkozó Mihail Afanaszjevics Bulgakov Menekülés című drámájához kapcsolódóan, a Szegedi Nemzeti Színház 2016. december 9-i bemutatóját megelőzően
Somogyi-könyvtár
2016. november 30. (szerda) 16.30
Dóm tér 1-4., 1. emeleti folyóiratolvasó
Résztvevők: Zsótér Sándor Kossuth-díjas rendező, valamint Stork Natasa, Ferencz Nándor és Kancsár József a darab szereplői
Moderátor: Gortva Tamás, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára
Humoristaként és sikeres drámaíróként kezdte a pályáját az eredetileg orvos Bulgakov. 1926-os Menekülés című darabját maga Sztálin nyilvánította szovjetellenesnek, és a szerző életében nem is játszották el. Kínos darab, nem tudták besorolni ideológiailag, a szerző magát a kiszámíthatatlan végzetet rajzolta meg, a teljes káoszt öntötte formába. Álomdramaturgiája olyan szabadságot ad az írónak, hogy a legnagyobb abszurditás is magától értődővé válik, folyamatosan meglepi és szórakoztatja a nézőt.
E mű nem az egyes menekülőké, hanem magáé a menekülésé. A nagy áradást látjuk, amely elsodorja és időlegesen vagy végleg maga alá gyűri a közösségüket veszített, mindenből kiszakadó, történelem sújtotta embereket, összekeveri a bűnöst és bűntelent, ismerőst és ismeretlent. A „nyolc álomban" csak rohanás van, a forgatagban az életükkel élni képtelenek és a mások életéről rémületes könnyedséggel ítélkezők egyaránt eltűnnek.