Mély megrendüléssel és fájdalommal értesültünk róla, hogy ma hajnalban meghalt barátunk, kollégánk, családtagunk, színésztársunk Bicskey Lukács.
Először – talán azért, mert így próbálunk megbirkózni a felfoghatatlannal – közhelyek jutnak eszünkbe. Pedig Ő minden volt, csak nem közhelyes. Aki látta gyerekdarabokban játszani, tudja. Aki már sírásba hajlóan röhögött vele a forgatási szünetekben, tudja. Aki találkozott vele hajnalban, ahogy a késő esti előadás után, alvatlanságtól dagadt szemekkel, de végtelen türelemmel adta fel kislánya lábára a szandált az óvoda öltözőjében, az tudja.
Nem akarunk nekrológot írni róla. Azokban majd elolvasható, hogy hány filmben, színdarabban játszott. Hogy a magyar színészek közül Ő az egyik, aki a legtöbb szerepet kapta külföldi filmekben. Ami nem tudható meg, hogy soha, egy percre sem vált nagyképűvé, hogy ember és barát maradt, hogy kivételes tehetsége, karaktere, sármja mindenkinek szólt, mindenkit megfogott, aki csak egyszer is találkozott vele.
53 éves volt. Jó lett volna látni még ezer szerepben. És jó lett volna borozni, bográcsozni, filmet forgatni, kirándulni, beszélgetni, együtt lenni.
Emlékét nem kell őriznünk. Az belénk ivódott. Itt lesz velünk mindig. Mint Pszichó. Aki mindig jelen volt, még akkor is, ha egy szót sem szólt, vagy éppen nem is látszott a vásznon.
Isten veled Lukács!
Budapest, 2015. április 8.
Az Argo, Argo 2 egész stábja
